feketedanielcross

feketedanielcross

#5 blog - Az 1021 muscle up

2017. január 15. - feketedanielcross

Végre túl vagyunk a tegnapon. Persze a fájdalom és a fáradtság még pár napig biztos eléggé erőteljesen fog emlékeztetni hogy mit is alkottunk.
Aki nem ismerné a nap történetét:
Még tavaly év végén kitaláltam hogy megcsinálok 1000 muscle uppot. Tudtommal, eddig Kovács Lacee csinált itthon ennyit, ő gyűrűn. Jeleztem a csapatom felé a szándékom, akik nagyon tökösek voltak, hiszen nem csak bíztattak de kérdezték hogy ha nem is muscle uppal, de más gyakorlattal beszállhatnak-e. 
Akkora lett a végén az érdeklődés, hogy a Hajdú Rendészeti Sportegyesület a kezébe vette az irányítást, és a szervezést, és összeraktak egy challange day-t, amire bárki eljöhetett aki feszegetni akarta a határait.
Természetesen gondoltak a kezdőkre, igy lehetett jelentkezni 500 ismétlésre is az 1000 mellett.
A kihívás szabálya az volt hogy reggel 9-től este 7-ig azaz 10 óra alatt kell teljesíteni a kiválasztott gyakorlatokat.
Mivel HRSE szervezés volt, így garantáltan profin mentek a dolgok és senki nem ment haza üres kézzel. MInden résztvevő a feladata teljesítése után kapott oklevelet és érmet, hogy később meg tudja mutatni hogy Ő bizony milyen kemény :)
A résztvevők zömében a csapataimból kerültek ki. Nagyon jó volt látni őket, hogy mennyire lelkesen és komolyan csinálják. Kivétel nélkül mindenki teljesítette azt a célt amit kitűzött és örömömre a legtöbben dupla sőt tripla 1000 ismétlést is bevállaltak.
Az esemény helyszíne termeszetesen a Freedom Gym volt.

15337448_1498805036801501_7623880778203925571_n.jpg

És akkor az 1021 muscle uppom:

Nagyon nehéz :)
Készülni külön nem készültem rá. Úgy gondolom hogy annyira nem is lehet. Előző héten voltunk a Hajdú Rendészeti Sportegyesülettel a FönixFitt-en képvislni a BeStrongot, inkább arra készültem, azon belül is főleg támaszokból és torna elemekből. 
Ettől függetlenül magabiztosan mentem oda szombaton, tudtam hogy megcsinálom azt az ezret, illetve többet.
Bár az eredeti ötlet az 1000 muscle up volt, a vége felé ez elment abba az irányba hogy 10 óra alatt a legtöbbet.
A stratégiám a következő volt:
2 ismétlés, 3 ismétlés, 2 ismétlés, 3 ismétlés
Ezt többé kevésbé tudtam tartani a 10 óra alatt. Volt amikor néha 2 ismétlés helyett 3-t csináltam, ilyenkor a plusz egyet átvittem a következő körbe és ennek megfelelően alakitottam az egységeket.
A kis egységem 10 ismétlés volt, a nagy pedig 20
2-3-2-3
2-3-2-3

Valahogy így, a pontozólapról is van fénykép.

És akkor belülről.

Kicsit késve kezdtem el, egészen pontosan 7 perces csúszással indultam. Elment az időm a tenyerem feltapaszolásával. Már előző este kipróbáltam egy módszert hogy hogyan fogom védeni a tenyerem, mivel biztos voltam benne hogy még igy se fog maradni túl sok bőr rajtam. Leukoplaszt, tornász tenyérvédő, a csuklómra fásli ment, azon ragasztottuk össze a tenyérvédőt.
A fáslit azért is akartam amellett hogy a tenyérvédő ne forogjon, hogy ha izzadok, ne follyon le az izzadtság a tenyeremhez.
Az eredeti terv úgy volt hogy óránként csinálok 100-at, és akkor 10 alatt megvan az ezer. De ez változott idővel mivel többet akartam mint 1000. Ha jól emlékszem a második óra végére már plusz 100 ismétlést össze tudtam szedni. Az eleje nem is volt annyira nehéz.
400 ismétlésnél volt az első holtpont. Az szörnyű volt. Akkor szembesültem vele hogy még mennyire az elején járok, mennyire fáj, és még több van mint a fele. Természetesen mire eljutottam 400-ig elhasználtuk Debrecen összes tekercs leukoplasztját. Folyamatosan jöttek a hólyagok.
Az izmaim nem durrantak be, mint egy edzésnél, nem savasodtam, egyszerűen rohadtul fájtak és nem működtek. A tenyerem ahogy egyre jobban kezdett szétmenni, egyre nehezebbé tette azt h felugorjak a rúdra és elkezdjem. A felugrással és a rúd megfogásával nagyon sokat szenvedtem. Rajtam volt nem tudom hány réteg leukoplaszt, azon a tenyérvédő, és még arra is jött pár réteg ragasztó. Ragadt és gyűrődött minden. Kb az 500. ismétléstől, felugrottam a rúdra és másodpercek mentek el mire megtaláltam a használható fogást. Egyébként a tenyérfájdalom a 6-700. ismétlésektől már nem zavart, akkorra már kb 4-5 órája folyamatosan fájtak és szerintem megszoktam. Utána csak felugrottam és nem kerestem a jó fogást csak húztam.
Amire nem gondoltam az a lábaim. Ugye 20 ismétlést 8 részletben csináltam meg, 100-at akkor 40, az ezret pedig 400-ban, ami a gyakorlatban kicsit több lett. Na most, 400-szor leugrani a rúdról, nagyon megterheli a talpakat a bokát, és kompletten a lábakat. Muszáj voltam betenni magam alá egy szivacsot és arra érkezni.
Aztán újabb nehézséggel találtam szembe magam. Minden ismétlésnél azt hiszem 500 felett a hasam oda ütődött a rúdnak. A bordáim és a hasam kezdtek szétmenni, ugyhogy kénytelen voltam egy szivacsot felragasztani a hasam elé. A végén már mikor szószerint csak felszenvedtem magam a rúdra akkor már a hasam alja is készült ki, úgyhogy muszáj voltam a nadrágomba is tenni egyet.
Ahhoz képest hogy az elején mennyi előnyt halmoztam fel, a végére igencsak szűkös lett a dolog.
Voltak pillanatok amikor elbizonytalanodtam pár pillanatra hogy ilyen fokú fáradtság és amortizáció mellett sikerülni fog-e időben befejezni.
A legnagyobb mély pont akkor volt amikor 3szor egymás után próbálkoztam megcsinálni egy adagot, de nem tudtam felhuzni magam. Ott megfőttem. Szerencsére ott voltak a barátaim, Balogh Józsi a HRSE elnöke a tanácsaival és a jelenlétével visszahozott, és utána ment minden.
A végén már egyedül voltam aki csinálta a kihivást, de a többiek maradtak, sőt voltak olyanok akik direkt visszajöttek a végére. Ez fantasztikus érzés volt.
13 perccel 7 óra előtt fejeztem be az ezredik ismétlést. Akkor már odagyűlt körém mindenki és együtt számolták az ezer plusz ismétléseket.
21-et tudtam rátolni a maradék időben, ami kimondva nem sok. de én elégedett vagyok vele.
A nap folyamán összesen két műzli szeletet ettem, 2 monstert ittam, egy másfél literes ásványvizet és egy fél literes izotóniás italt.

Nagyon jó nap volt. A szervezés első osztályú volt, tényleg szinte mindenkit ismertem, és a legjobb barátaim pedig ott voltak mellettem. Végig fantasztikus emberekkel voltam körülvéve.

Úgy gondolom hogy ez egy jó felmérő volt, és a jövőre nézve adott ötleteket!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki eljött, aki végig csinálta a kihivást, és aki szurkolt!

És hatalmas külön köszönet Masszőröm Gyuri bácsinak, aki nélkül ez biztosan nem jött volna össze. El nem tudom mondani hogy mekkora fájdalomból masszirozott vissza! Ráadásul a végén is ott volt mellettem és amikor látta rajtam hogy KO vagyok jött és segített! Fantasztikus masszőr és fantasztikus ember!

Balogh Józsi a HRSE elnöke... megint a full profi névvel tudom azonositani. Megint tökéletes szervezést és lebonyolítást hozott össze. 

A Freedom Gym, nagyon jól tartotta a frontot, minden eszköz igényt ki elégített a terem! Köszönjük a terem vezetőségének hogy rendelkezésünkre bocsátotta a termet!

Az estém és a ma reggelem nagyon szörnyű volt. Este szószerint magatehetetlen voltam. Se öltözni, se fürdeni, semmit nem tudtam. A karom nem tudtam megemelni. És bár muscle upról szólt a napom, a lábaim, a bokám, a térdem, a csipőm, a hasam, mindenem fájt, Jelenleg is egész testes izomlázzal küzdök. Komolyan mondom a tenyerem állapota semmiség ahhoz képest hogy az izmaiban és az izületeimben mit érzek.
Az este nagyon nehéz volt. Rázott a hideg, órákkal a kihívás vége után is vert a szivem és pumpált mint a gép. 
Aludni normálisan nem tudtam, csapdostam a kezeimmel és mindenféle hangokat adtam ki. 

Most kezdek helyre jönni, már tudok egyedül öltözni. A kupakokkal annyira nem boldogulok még, az ujjaimban nincs túl sok erő :)

Úgy gondolom hogy szerdára már egész elfogadható állapotban leszek. Most biztos hogy vitaminokkal feltöltöm magam. 

Jövőre úgy gondolom ismétlünk! :)

Az esemény hivatalos beszámoló képekkel:
http://www.hrse.eu/cikkek/aktualitasok/hrse-crosstraining-500-1000-reps-challenge.html

 Katt a képre a galériáért (a tenyerem, a szivacs, stb)

A bejegyzés trackback címe:

https://feketedanielcross.blog.hu/api/trackback/id/tr4912128067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása